HTML

Operákról komolytalanul

Az operáról annyit tud az átlagember, hogy abban kövér emberek szerelmesek egymásba és meghalnak, miközben mindenki fülsértően rikácsol valami idegen nyelven. Szeretném bizonyítani, hogy ennél azért többről van szó, valamint, hogy a műfajon sokat lehet röhögni, ha kellően gonoszak vagyunk, ezért a blog.

Friss topikok

Címkék

2010.07.28. 00:20 Donna Anna

Az énekesekről 2: a bariton

A bariton az operák örök mellőzött pasija, pedig általában magasabb, vékonyabb és vonzóbb a tenornál, mégis féltékeny férjeket vagy zord atyákat alakít. Mozart bezzeg még tudta, hogy a férfi a baritonnál kezdődik, csak tessék összehasonlítani a tenorjait (a korábbi posztban leírt nyafka lírai tenor majd' mindegyik) az olyan tökös fickókkal, mint Don Giovanni.

 

A baritont is lehet hasonlóképp csoportosítani, mint a tenort, szerepkör alapján, ezt meg is tesszük, kissé önkényesen. Átfedések lehetségesek. A példák ezúttal szerepek, nem énekesek.

 

1. Az opera tinibálványa: a szexi bariton

Figyelem, nyugalom megzavarására alkalmas képek következnek.

Leporello, hányszor mondtam, hogy ne a szobában játssz a petárdáiddal?

 

Nem, Leonóra, akárhogy könyörögsz, nem adok dedikált fotót.

 

 A sok fangirl már a szünetben ki fogja deríteni, hol lehet beslisszolni az öltözőmhöz.

 

Hogy nem szégyelli magát ez a két perverz, nézzetek rájuk, mindegyik azon gondolkodik, hogyan hívhatna valami ürüggyel a hajó legsötétebb zugába, mert a "moss fedélzetet ing nélkül"-t és a "mássz fel az árbocrúdra a feszülős gatyádban"-t már kimerítették.

 

*

Előfordulási területe: néhány specifikus opera, bár egyre terjed

Szerepe: bármi lehet, de fontos, hogy laza, fodros ingben vagy pláne ing nélkül futkosson. Ideje nagy részét a konditeremben és a gyantázással tölheti a külsejéből ítélve. 

Vágyainak tárgya: Ő a mások (szereplőtársak vagy a fél közönség) vágyak tárgya.

Ellensége: féltékeny férfiak, akiket mellőznek miatta, hülye tenorok, akikért hallatlan módon őt mellőzik, illetve bárki, aki allergiás a szépségére

Sorsa: vígoperában bravózás és női autogramkérők hada, tragikus operában halál vagy a bukás egyéb formája és zokogó női autogramkérők hada.

Erőssége: elég, ha ledobja az ingét, és máris meghódította a közönség összes nőnemű vagy meleg tagját

Gyengéje: a kritikusok, akik mind irigy pasik, le fogják szólni a hangját

Példák: Don Giovanni, Billy Budd, Anyegin, Escamillo, Figaro a Sevillaiból, néha egy-egy Verdi-hős is

 

2. A szopránra hajtó kéjsóvár bariton

Előfordulási területe: Verdi, Puccini, romantika úgy általában

Szerepe: az, amire a baritont kitalálták - a tenor és a szoprán boldogságának tönkrezúzója, a szadista, aki hóhérkézre adja a tenort (úgy köll neki), és az alábbi ultimátum elé állítja a szopránt:

- ENYÉM LESZEL, VAGY MEGHAL A TENOR!

A szoprán először mindig könyörög, majd megtörik és színleg belemegy.

Figyelem: a kéjsóvár bariton még soha, egyetlen operában sem kapta meg, amire vágyott.

Vágyainak tárgya: a szoprán

Ellensége: az a nyálas tenor, mit eszik rajta ez a szédült tyúk, ez se látott még FÉRFIT. Méghogy szerenád meg andalgás a holdfényben? SZEX! BOR! MÉG TÖBB SZEX!

Sorsa: jobb esetben csak hoppon marad, ugyanis sose tanulja meg,hogy a szoprán a tiéd leszek-hez magában mindig hozzáteszi: azt nem mondtam, hogy élve. Egyetlen esetről tudunk, amikor a szoprán elég kemény csaj volt, hogy belevágjon egy kést.

Erőssége: brutálisan férfias kisugárzás, Alan Rickmant simán alázó imádjuk utálni-játékstílus

Gyengéje: mindig bedől a "tiéd leszek, de előbb még hadd búcsúzzak el a tenortól" trükknek.

Példák: Scarpia, Luna, Barnaba, Carlos az Ernaniból, Gerard

 

3. Az apafigura

Előfordulási területe: bárhol. Ez a típus basszusban is létezik.

Szerepe: a tenor vagy a szoprán apja. NAGYON harcias apa, ha a drága kis csemetéjének keresztbe teszel, halott vagy.

Vágyainak tárgya: a drága gyermek legyen boldog, de ne azzal a jöttmenttel, akibe épp szerelmes

Ellensége: a jöttment, akibe a lánya/fia szerelmes

Sorsa: szinte mindig túlél, kivéve, ha már idős, megtört, és a gyermeke is meghal, ebben az esetben egy panaszos "miérturam" típusú ária után elhuny.

Erőssége: mindig van egy vagy több gyönyörű slágeráriája

Gyengéje: könnyű átverni

Példák: Rigoletto, Germont, Boccanegra, Amonasro


4. A féltékeny férj

Előfordulása: bárhol

Szerepe: A kéjsóvárral ellentétben ő már jogos birtokosa a szopránnak, aki azonban továbbra is a nyápic tenor után ácsingózik. Ám baritonunk résen van. Ilyenek szokták leszúrni a tenort.

Vágyainak tárgya: a felesége, aki fütyül rá

Ellensége: a néha barátnak hitt, néha kezdettől gyanús tenor, aki felszarvazza

Sorsa: túléli, a becsületbeli gyilkosságot valahogy mindig elnézik az operában

Erőssége: a BOSSZÚÁRIA

Gyengéje: a szarvai attól se lesznek kisebbek, hogy legyakja a tenort

Példák: Renato, Alfio, Marcel, Golaud

 

5. A gaz intrikus

Előfordulása: bárhol

Szerepe: a kéjsóvárral ellentétben őt nem a szex, hanem a kapzsiság, az irigység vagy csak a sértettségből eredő bosszúvágy motiválja.

Vágyainak tárgya: mindenkinek legyen rossz! Mwhahahaha!

Ellensége: a tenor, a világ, Isten(ek), önmaga

Sorsa: miután gonoszsága sikerrel jár, néha megússza, ellenkező esetben hóhérkézre kerül vagy közröhej tárgya lesz

Erőssége: hízelgés vagy megfélemlítés, esetleg a kettő felváltva

Gyengéje: valahogy mégis lebukik vagy valaki nála is ravaszabb

Példák: Jago, Paolo Albiani, Pizarro, Alberich, Klingsor, Telramund, Beckmesser

 

6. A hű barát

Előfordulása: ritka, mint a fehér holló

Szerepe: a tenorral rendkívül bensőséges viszonyban lévő, testvérként szeretett barát

Vágyainak tárgya: a tenor SZABADSÁÁÁÁÁÁG!

Ellensége: a basszus, a zsarnokság, a tenor esetleges hűtlensége

Sorsa: ha a tenor visszaél a bizalmával, átalakulhat féltékeny férjjé. Más esetekben meghal a tenorért, a tenor és a szoprán boldogságáért, vagy csak úgy meghal, mert az milyen drámai már.

Erőssége: ellopja a show-t a tenortól

Gyengéje: túl szókimondó vagy túl szenvedélyes

Példák: Posa márki mint a típus védőszentje, Zurga, Kurwenal, René, mielőtt féltékeny férjjé konvertálná magát, Wolfram, mikor épp nem a csillagokon mereng.

 

És hamarosan jönnek a basszusok, mert ők tökösebbek, mint Charles Bronson, és mélyebb a hangjuk, mint Christopher Lee-nek (na jó, annál azért nem).

 

8 komment

Címkék: opera humor énekes paródia mozart verdi rossini wagner donizetti bariton britten


A bejegyzés trackback címe:

https://operahumor.blog.hu/api/trackback/id/tr762181265

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Donna Anna · http://operahumor.blog.hu/ 2010.07.28. 01:53:54

Valaki segítsen, hogy lehet a képek és a hozzájuk tartozó szövegek közötti felesleges távolságot megszüntetni?

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2010.07.29. 07:51:08

@Donna Anna: jelöld ki a képet, és válaszd a szerkesztőablak fölötti legördülőből a "nincs körbefolyatás" opciót. Akkor nem kell 23 darab entert nyomnod, hanem tuti nem teszi mellé a szöveget a maradék 2 centis csíkba, és így rögtön alatta folytathatod a képaláírással.

Donna Anna · http://operahumor.blog.hu/ 2010.07.31. 05:24:29

@nosferato: Köszönöm! (Miket tud ez... hiába, tipikus nő vagyok, sose jönnék rá magamtól.)

Lord Ruthwen 2010.08.14. 09:23:10

Kedves Anna, ez valami óriási!
Nagyon jól ironizálsz, kiváló a stílusod, a téma pedig...
A magamfajta operakedvelőknek mától kezdve kötelező olvasmány vagy! :)

Donna Anna · http://operahumor.blog.hu/ 2010.08.15. 11:32:49

@Lord Ruthwen: Köszönöm :D

Sajnos, kevesen vagyunk, ezen szeretnék változtatni. Nem olyan karótnyelt, poros műfaj ez, mint általában hiszik.

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2010.09.03. 20:24:51

@Donna Anna: Csak attól tartok, h ezután minden operalátogatásom röhögésbe torkollik. :) Igaz, mostanság esélytelen, h eljussak operába.

Donna Anna · http://operahumor.blog.hu/ 2010.09.06. 21:50:29

@Gloria Mundi: Á, az nem gond, én is röhögök, legjobban a haldoklóáriákon. :D

Gábriel6 2011.03.29. 03:42:57

"SZEX! BOR! MÉG TÖBB SZEX!" mintha csak a tanáromat hallanám. Kb ez az alapelve meg hogy "te ne gondolkodj kisfiam te tenor vagy" SZÉP!!! kangörcs az van de úgyis a tenoré lesz a csaj hehe....
süti beállítások módosítása